Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amilyen változatos a terület felszínformákkal tagolt arculata, olyan gazdag és változatos itt az ember tájalakító tevékenysége is, amit leginkább a területhasznosítás változása tükröz. A mintegy 22 km2-nyi mintaterület határain belül nincs olyan hely, amelyet ne ért volna az elmúlt évszázadok alatt rendszeres vagy ismétlődő antropogén hatás.

A korai időszak társadalmának a természetre gyakorolt hatását a rendelkezésre álló szűkös adatok alapján csak nagy vonalakban lehet rekonstruálni. A vizsgált térségben már i.e. 2500 körül éltek állattenyésztő népek (bádeni-kultúra), akik életmódjuk miatt gyakran kényszerültek helyváltoztatásra (DORNYAI B., 1926).


A rézkor utolsó szakaszában egy a vucedoli-kultúra körébe tartozó népcsoport szállta meg a termékeny völgyeket, és a bádeni-kultúra kicsiny létszámú csoportját a magasabb, erdőségekkel borított területekre szorította. A feltárt egykori település lakói az “őserdőkkel” benőtt hegyvidék földrajzi adottságaihoz alkalmazkodva a gyűjtögetés mellett, főleg szarvasvadászatból és kis állatok tenyésztéséből éltek. (BELITZKY J.,1973)


Az i.e. 750 táján kezdődő vaskor népei közül az állattenyésztéssel (főleg ló) foglalkozó szkíták közel 300 évig voltak a terület urai. Őket követték a kelták (i.e. 250), akik meghonosították az állati igaerővel végzett földművelést. Fejlett kereskedelmük volt, ők alakították ki a Zagyva és a Tarján patak völgyén át északra, Fülekre vezető, ma is használt 21-es út nyomvonalát. Ez az É-D-i irányú völgy mindig is energikus tájhatárnak számított a Karancs és a Medves között, ami sokáig mentesítette a fennsíkot mindennemű bolygatástól. A magyarok honfoglalása a térségben 899 körül zajlott. A letelepedők elsősorban a gyepüvonal védelmét biztosították. Kezdetben a földrajzi felszínformákhoz és a növénytakaróhoz való alkalmazkodás, azok katonai és mezőgazdasági hasznosítása jellemző. Miközben a korábban főleg pásztorkodással foglalkozó magyarok áttértek a földművelésre, az itt élő szlávok fokozatosan asszimilálódtak a magyarságba. Művelhető területhez az itteni - főleg cseres tölgyes - erdőségek kiirtásával jutottak(Faszén égetés). A főleg dombsági tájtípusba tartozó területsávoknak leginkább a patakparti, kevésbé tagolt, könnyebben megközelíthető részei állottak kisebb-nagyobb foltokban társadalmi hatás alatt, ami részben az erdőirtás nyomán kialakult földművelésben, részben pedig a vadászati tevékenységben nyilvánult meg (SOMOGYI S., 1996).


A tatárjárás miatt elnéptelenedő puszták lassú benépesülése mellett a nagybirtokosok hatalmának és anyagi erejének megnövekedése kifejezésre jutott a nagyarányú várépítésben, amiket elsősorban a várható újabb tatár támadások ellen emeltek. A Kacsics nemzetség által a térségben épített várak - Somoskő, Salgó, Zagyvafő - csak a XIV. századi írott forrásokban jelennek meg először (MAKKAI L.,(1954)

Kép

 



A XIV.-XV. századi források a gazdasági fellendülés jeleit mutatják. A mezőgazdasági termelésbe egyre nagyobb területeket vontak be. Olyan földek, melyeket a XIII. században lakatlanoknak tüntettek fel, a földesurak nagyarányú telepítő tevékenységének köszönhetően a XIV. század közepére benépesedtek. Közben átalakult a településmód is. Az Árpádkori szétszórt tanyaszerű települések fokozatosan koncentrálódtak, a lakosság nagyobb lélekszámú falvakban húzódott össze. A termelés mennyisége és minősége is emelkedett. A török megjelenésekor (1552) a régi várak közül Baglyaskő és Zagyvafő már romok voltak és később sem épültek fel. Somoskő, Salgó várait a XIII. század óta ugyan részben átalakították, bővítették, de egyik sem volt képes komoly ostromot kiállni. A török támadások részben a lakosság pusztulását, részben védettebb vidékre való menekülését idézte elő. 1576-ban a még magyar kézen lévő várak közül Somoskő is török kézbe került, és így az egész terület 17 éven át a török közvetlen fennhatósága alá tartozott. A török elleni harcok és a hódoltsági időszak falvak egész sorát néptelenítette el (Somoskőalja), de még nagyobb a száma azoknak a helységeknek, amelyek ezekben az években végképp megsemmisültek (Nagy-és Kisarany, Zagyva, Salgó, Uzsa) (REISZIG E., 1911).                                                                                           


                          A növekvő terhek ellenére is a XVII. század folyamán nagy változás történt a parasztság sorsában. Az elpusztult falvak egy része újranépesedett, s a parasztság szívós munkája nyomán a hódoltság területén is fellendült általában a termelés, ezen belül pedig az árutermelés. A hódoltság korában - az elpusztult falvak határainak művelésbe vonása végett - aránylag sok föld állt rendelkezésre, melyet a parasztság külterjes állattartásra használt.A Rákóczi-szabadságharc bukása után a termőterületek nagy része parlagon hevert vagy erdő borította. A földesurak megengedték a parlagon heverő jobbágytelkek művelését. A legelők feltörésével és erdőirtással hamarosan megsokszorozódott a szántóterület. A parasztok kemény munkával visszahódították az elvadult termőföldet és újat szereztek az erdők kiirtásával. Ennek hatására a hegységi vízgyűjtő területekről lefolyó víz mennyisége - eróziós tevékenysége - jelentősen megnövekedett, ami a síksági területek árvízszintjének emelkedését vonta maga után. (A somoskői uradalomban pl. 1717-ben a szántóföldek fele irtás.) A parasztságnak jelentős bevétele volt az állataiból, így a gabonatermesztés messze az adott lehetőségek alatt folyt. A népesség szaporodásával a legelők tekintélyes része művelés alá került, az állattartás így korlátozódott, viszont az új viszonyok között a szántóföldi gazdálkodás került előtérbe. A parasztság csak a maga szükségletére tartott lovat és szarvasmarhát, eladásra inkább juhot és disznót tenyésztett, s a fő jövedelmi forrásnak számított a medvesi erdőkben folyó nagyarányú sertéstenyésztés. A mezőgazdasági fellendülést azonban nem egészítette ki ipari haladás.


A XVIII. század első harmadában közismert mondás volt a “kenyeretlen Tarján” elnevezés. Az elnevezés oka: népesség növekedés miatt a környező falvak hegye-völgyes tájain, kevésbé termékeny szántóföldjein, rétjein sem a lakosságnak sem az uradalomnak nem termett elegendő gabonája. A termőföld területének irtások révén való növelése már az újra településkor elkezdődött. Részben a gabonatermelés fokozását is célozta, hogy a falu jobbágy lakossága az irtványföldek területének növelésére törekedett. Az erdőirtással kapcsolatban merül fel a kérdés, hogy mi történt a kivágott faanyaggal? Valószínűsíthető, hogy a lakosok - nem csak tüzelésre és építkezésre használva fel azt - zsindelyt és épületfát is készítettek belőle, amit aztán eladtak. A településekhez tartozó tölgyerdőkben igen nagy jelentősége volt a makkoltatásnak. 1729-ben Szluha Ferenc földbirtokos már az erózió okozta károk meggátlására is törekedett: helyszíni tapasztalata alapján elrendelte, hogy a termőtalaj vízmosások útján való elhordásának megakadályozása érdekében a szántóföldek felső és alsó végén mély barázdákat szántsanak, hogy “a hirtelen való eső a földekben mosást és kárt ne tehessen”.(SZABÓ B., 1972) A meggondolatlan erdőirtások következtében a tavaszi hóolvadások, záporok után szinte minden évben bekövetkező árvizek meredek, csupasz hegyoldalakról hihetetlen mennyiségű iszapot hordtak le feltöltve a völgyeket. Korabeli leírásokból olvasható, hogy a Tarján-patak völgyében nem ritkák az olyan hárs- és fűzfák, melyeknek csak ágaik látszanak ki az iszapos hordalékból. A rétek eliszaposodtak, minőségük egyre romlott, ez volt az elsődleges oka az állatállomány csökkenésének, ugyanakkor hozzájárult az is, hogy az uradalmi erdőkben megtiltották az addig szabad makkoltatást és favágást, ami a sertéstenyésztés visszaesését vonta maga után. Ezek után a juhtartás terjedt el az 1730-as években.

A terület legelői és erdői teljes egészében Jankovich Antal birtokában voltak, s a jobbágyoknak csak a legeltetési és a fakitermelő jogát biztosították. A meggondolatlan erdőirtásnak, az irtványok, a szántóterületek növelése csak egyik okozója volt. Siettette az erdő pusztulását a környékre települt ipari üzemek (üveghuták, vaskohók, posztógyár) faigénye, a XVIII. században még jelentős faépítkezés, később a seprű és kosárfonás, mely a lakosság fő kereseti forrásának számított. Az erdők pusztítását teljessé a Jankovich uradalom juhtenyésztése tette. A birkatenyésztés miatt irtották meggondolatlanul az erdőket és a legeltetés tette lehetetlenné azok újrasarjadását.A szántóföldek az esetek többségében a faluk körüli domboldalakon a rétekhez csatlakoztak, a fölöttük fekvő magaslaton pedig kopár legelőterületek húzódtak. Ez az elhelyezkedés a lehető legszerencsétlenebb volt, hiszen az erózió káros hatása így nagymértékben érvényesülhetett. A Somoskőhöz tartozó mezőgazdasági területek felnyúltak a Somoskői-patak és a Várbereg-patak mentén a Medves fennsík peremére, míg a zagyvarónai irtásterület a Zagyva forráságainak összefolyásáig nyúlt fel, csak a Várhegy maradványfoltja ékelődött közé. A fennsík keleti peremén elhelyezkedő mezőgazdasági terület, melyet a Matyó-patak mentén alakítottak ki, a ma Szlovákiához tartozó Tajti és Vecseklő birtokaihoz tartozott. Az irtványföldek sehol sem emelkedtek 450 m fölé. Ez alól csak a Rónafaluhoz tartozó fennsíki kis irtványterület jelentett kivételt. A terület túlnyomó részét még összefüggő erdő borította, melyek szerves kapcsolatban álltak északon a Cseres hegység, délnyugaton a Tarján-patak alluviumával illetve délkelet felé a Heves-Borsodi erdőségekkel.A mezőgazdaság mellett a XIX. században meginduló ipari tevékenység (bányászat) válik a környezet változásának legfontosabb tényezőjévé.

A terület szénvagyonát kezdetben nem ismerték fel és a felszínközeli rétegek öngyulladása miatt létrejött talajmelegedést és a sokszor érezhető széngázbűzt csak mint természeti ritkaságot tartották nyilván. Radványi Ferenc 1772-ben megjelent munkájában olvasható Vecseklőről: “Beszéli a lakosság, hogy területünkön van egy verem, amelyben nem tudni, hogy milyen kigőzölgések, egykor maguktól meggyulladtak és sok víz ráöntésével sem lehet eloltani.” A Pressburger Zeitung 1767 október 31-i számából is ez derül ki: “A múlt nyáron magától gyulladt meg a föld a Salgó hegyen és izzott erős füsttel két hónapig. Az itt-ott előtörő lángok a földműveseknek ételeik megfőzésére szolgáltak. Az elégett föld kőszénné lett.”


Az 1870-es évektől meginduló szénbányászat ugyan átalakította a táj képét, ugyanakkor kedvezően hatott az infrastruktúra fejlődésére. Az ország első, gőzüzemű fogaskerekű vasútja Salgótarján és Salgóbánya között épült meg 1881-ben. Nem csak rakodók, bányavasutak hanem a nagyarányú betelepítések miatt új települések jöttek létre a vidéken (Salgóbánya, Rónabánya). A terület népesedési adatait vizsgálva is jól nyomon követhető a változás ( Az 1865-ben regisztrált 1000 fő körüli lakos a századfordulóra megharmincszorozódott. Az ábrán látható adatok tartalmazzák a szénmedence központjának számító Salgótarján lakosságát is, azonban a medvesi falvak népességnövekedésének aránya jóval felülmúlta azt (SZVIRCSEK F., 1997)


.

A szénmedence első bányáit a zagyvai és inászói birtokokon nyitották meg. A bányák kezdetben inkább szénkiásó helyeknek számítottak. A felszíni szénkibúvások mentén hatoltak be a széntelep mélyébe, akár 80-100 méterre is. A dúcolást, ácsolást a környéken található faanyagból nagyon rendszertelenül végezték, mivel még a fáról is a bányásznak kellett gondoskodnia. A kezdeti táróbányászkodást - miután a felszíni kibúvások, a magasabb rétegek szene elfogyott - felváltotta a nagyobb műszaki felkészültséget igénylő mélyebb szinten történő bányászkodás. A bányaipar hatalmas faigényét (talpfa, bányafa, fűtőfa) mind-mind a medvesi erdőségek fedezték (GAJZÁGÓ A., 1962).


Még nagyobb változás történt a felszín alatt, ugyanis a területet elhagyott, letermelt bányamezők szőtték át. A szénbányászat a készletek kimerülése miatt az 1960-as években szűnt meg. A szénipar a vizsgált terület tájökológiai szerkezetét alapvetően átstruktúrálta. A lapos fennsík egykori összefüggő, természeteshez közeli erdei ökoszisztémái egy-két

kisebb folt kivételével a bányászat áldozatává váltak. A fennsíkperemi erdőségek egységét viszont a bányaipar infrastruktúrális létesítményei (szállító útvonalak, kötélpályák, vasutak, szénrakodók) bolygatták meg. Ugyanakkor már a 20-as évektől kezdve megfigyelhető - éppen a bányászat egyre növekvő faigénye miatt - az újratelepítés is.

A trianoni békeszerződés a magyarság számára nem, viszont a Medves keleti peremének ökológiai változására kedvező hatással volt. A Csehszlovákiához csatolt Tajti és Vecseklő községek legelői “gazda” nélkül maradtak, sőt a határhelyzet miatt nagyobbrészt mentesültek mindennemű bolygatástól. Ez azt eredményezte, hogy a korábbi mezőgazdasági területek a spontán szukcesszió miatt beerdősültek, így a fennsík keleti letörését ismét összefüggő erdőtakaró borította.

A táj arculatának formálásában a XIX. század utolsó harmadától egy még intenzívebb környezet-átalakító emberi tevékenység lépett: a kőbányászat. A holland származású Janssen Alfonz Somoskő község határában emelkedő Nyerges hegyen nyitotta meg 1878-ban a terület első bazaltbányáját a Bagó-kő fejtést. Az első bazaltbányászatot azonban a Somoskő várának építőitől nem lehet elvitatni, hiszen a híres bazaltoszlopokból építették fel a falakat a XIII. századtól.

A vasút és a közúti hálózat kiépítése is lendületet adott a kőbányászatnak. Az I. világháború után a magmás kőzetfajták helyett az andezit és a bazalt felhasználására került sor. 1945 után a faragott útburkoló kövek helyett egyre nagyobb mennyiségű terméskőre volt szükség útalapozásokhoz, építkezésekhez. A Medves-vidék kistájban Zagyvarónán 4,2 Mt művelésre való készlet, Somoskőn 1,6 Mt bazalt zúzottkő van felmérve. Kezdetben a tulajdonosok rablógazdálkodást folytattak. Elsődlegesen a profit érdekelte őket, a bányák állapotával keveset törődtek. Ésszerűtlen művelésre vall a meddő helytelen elhelyezése is, mely akadályává vált a bazalt kitermelésének. A növekvő igényeket új bányák nyitásával elégítették ki (1950-ben 23800 t kőzetet termeltek) (GAJZÁGÓ A., 1962). 1954-ig fokozatosan csökkent a kereslet (8400 t), majd ismét emelkedett (1960-ban 134500 t). A kitermelt bazaltot gépkocsin és vasúton szállították az út-és vasútépítésekhez, illetve folyók (pl. Tisza) védőgátjainak kialakításához. A bazaltbányászat szempontjából a Medves-fennsíknak volt a legnagyobb jelentősége, a bazalttakaró egységes peremét megbontva 20 kisebb-nagyobb bányaüreget számolhatunk össze, melyek közül a hegy nyugati oldalán lévők (Eresztvényi-bányák) hazánk legnagyobb bazaltbányái közé tartoztak, s a hazai útépítő kőbányászatnak több évtizeden át központjául szolgáltak Jelentős változás érintette a mezőgazdaság földhasználati struktúráját is. A terület felduzzadt lakosságának földigénye használatba vette a bányászat révén keletkezett fennsíki irtásterületek túlnyomó részét. A fennsík teljes egészét a peremekig felszántották, a táblák közé csak a természetesen hátravágódó eróziós völgyek erdei, illetve a kőbányászat infrastrukturális elemei ékelődtek be. Emiatt súlyos problémát jelentett, hogy a rétterületek tovább csökkentek. A térség azonban még ebben az időszakban is - akárcsak napjainkban - azok közé a területek közé tartozott, ahol az egy lakosra jutó mezőgazdasági terület a legkisebb volt, illetve a mezőgazdasággal foglalkozó emberek a lakosságnak a legkevesebb százalékát tették ki. Jellemző adat a korszerűtlen mezőgazdaságra, hogy 1935-ben az összes szántóterület csak 20%-át trágyázták, ebből összesen mintegy 10 hold volt az, ami műtrágyát kapott (GUNST P.,1970). A mezőgazdasági termelés szerkezete a 30-as évek közepétől csak igen kis mértékben módosult. Az alacsony hozamú földeken kezdetleges technikai felszereléssel - sokszor igaerő híján - a gazdálkodás színvonalát a paraszti gazdaságok nem tudták emelni. A mezőgazdálkodás elmaradottságát jelzi, hogy a Medves területén a nyomásrendszer, illetve ugaros gazdálkodás még az 1920-as években is jelentős volt. A nagy kiterjedésű, de csökkenő ugar terület mellett nőttek az oktalan erdőirtás következtében létrejött kopár eróziós területek és feltűnően nagy vetésterületek mentek tönkre évről évre elemi csapások folytán. Az első világháború után az ország területi változásai következtében növekedett az erdők gazdasági jelentősége. A Medves-térség az országos átlagnál nagyobb erdőterülettel rendelkezett. Célszerű erdőgazdálkodás azonban a huszas években lényegében nem folyt. Az erdők tulajdonosai még az állam által évente juttatott ingyenes csemeteállományt sem ültették el. A rablógazdálkodás, amely a pillanatnyi érdekeket tartotta szem előtt, tovább folytatódott, követve a XIX. és XX. század eleji káros gyakorlatot. Emellett a földbirtokosok tömeges erdőpusztításai is a kopár, legelőnek sem alkalmas eróziós dombhátakat növelték. Az erdők hiánya miatt a vízgazdálkodásban is megbomlott az egyensúly. A lehulló csapadék gyorsan elfolyt, így azután források apadtak ki, patakmedrek váltak szárazzá, s a talajvíz utánpótlás is rendszertelenné vált. A túlsúlyban lévő rossz minőségű földek terméshozamát a II. világháború idején sem sikerült növelni. Sőt, különösen visszaesett a termelés a kisparaszti birtokokon, ahol a termelőknek egyáltalán nem állt módjában az alapos talajművelés és a műtrágyázás. Az állattenyésztés a háború alatt is külterjes maradt. A háború utáni földreform a nagybirtokok megszüntetésével jelentős mértékben növelte a kis- és középparasztok számát. Az erősen hegyes-dombos terep megmunkálása speciális talajművelést kívánt. A korszerű agrotechnika, műtrágya stb. hiányában kétséges volt, hogy a tulajdonviszonyok gyors ütemű megváltozásával együtt korszerűbbé válik a mezőgazdasági technológia, s magasabb terméseredmények születnek. A mezőgazdaság megerősítése céljából 1948-tól megindult a földműves szövetkezetek, majd a termelőszövetkezetek kialakítása. Az 1956-os forradalmi események után a nagyszámú, rosszul gazdálkodó termelőszövetkezetek felbomlottak, megmaradtak viszont a gazdaságilag megerősödött tsz-ek (pl. Cered).

Forradalmi változást jelentett a terület életében, hogy a Medves térségében a gazdag felszíni formavilág, a felszínt borító növényzet és a vulkáni csúcsokra épült középkori várak természetes környezetének megőrzésére a természeti és kultúrtörténeti értékek megismerésére irányuló turizmus elősegítésére az Országos Természetvédelmi Hivatal 1964-ben 129 ha, 1977-ben 791 ha védetté nyilvánításával alakította ki a 920 ha-os Salgói Természetvédelmi Területet.

A területet kezelő termelő szövetkezetek a 60-as években még próbálkoztak különböző kultúrnövények (burgonya, kukorica) termesztésével, azonban a természetvédelmi területek létrehozásával a területhasznosítás feltételei szigorodtak. Ezért, valamint a kedvezőtlen talajadottságok ( sekély, rossz minőségű, gyakran bazaltmurvás agyagbemosódásos barna erdőtalaj) miatt a 60-as évektől a tsz-ek a jövedelmező erdőgazdálkodás mellett az egykori fennsíki szántóterületek töredékén a megnövekedett állatállományuk részére takarmány növényeket termesztettek, a parlagon maradt szántóterületeken pedig legeltettek.

 

 A terület földhasználatának változása 1971-től napjainkig

 

 

1989-ben a Salgói és a környező Természetvédelmi Területek (zagyvarónai várhegy, Gortva-völgy, Zagyva-folyó eredő forrása) összevonásából, térbeli kiterjesztésével és természetvédelmileg magasabb kategóriába emelésével hozták létre a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetet, mely a területet a Somoskőre vezető műúttól északra eső nyúlvány kivételével teljes egészében lefedi. A napjainkban is változó természetvédelmi törvények hatása a következő részekben bemutatandó földhasználati típusok minőségi és területi változásában éreztette magát.

 

A táj életében mérföldkőnek számított, hogy az 1980-as évek közepére a piaci igények fokozatos megszűnése miatt, illetve a természetvédelem közbelépésének köszönhetően a Medves térségének összes Magyarország területére eső bazaltbányáját bezárták. Azóta a terület legnagyobb környezeti problémáját ezek a felhagyott külszíni bányák jelentik.

A Bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. Törvény Tájrendezés című 36.§-a kimondja: A bányavállalkozó köteles a külszíni területet, amelynek használhatósága a bányászati tevékenység következtében megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, a műszaki tervnek megfelelően, fokozatosan helyreállítani, és ezzel a területet újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni, vagy a természeti környezetbe illően kialakítani.

A területen egyedül az eresztvényi Közép-bányára van még érvényes bányászati jog, így csak ez az egy bányaudvar kötelezett tájrendezésre. Sajnos a többi bányaudvarra rekultivációs terv nem készült (illetve mára már elkészültek néhány bánya rekultivációs tervével, de pénzhiány miatt azok megvalósítására még nem került sor), a bányák a művelés befejezése óta érintetlen állapotban vannak, csupán a növényzet spontán visszatelepülése indult meg, valamint a legtöbb, illegális szemétlerakó hellyé vált. Kivételt csupán a Magyar-bánya jelent, ahol a Bükki Nemzeti Park munkatársai szabadtéri kőzetbemutató kiállítást alakítottak ki. A természetvédelmi szakemberek azonban tervezik kerítéssel történő állandó lezárását, mert a Tájvédelmi Körzet területén itt található az uhu egyetlen ismert revírje, így további párok megtelepedését szándékoznak elősegíteni.

A külfejtések "sebhelyei" miatt megsemmisült illetve megváltozott az eredeti földtani, rétegtani szerkezet, az ehhez kapcsolódó felszínalatti vízrendszer és az élővilág. A függőleges bányafalak elmetszik a vízadó rétegeket, így források fakadnak fel rajtuk, melyek megtöltve a mélyedéseket időszakos tavakká fejlődnek. A környezetétől eltérő mikroklíma jön létre. Az elvégzett hőmérési eredmények átlagosan 4-5 fokkal mutattak alacsonyabb értéket a bányaudvar alján, mint a peremek felső részén. Ez egyrészt köszönhető az üregek hidegcsapda jellegének (a hideg levegő tartósan megüli ezeket a mélyedéseket), illetve a hosszan tartó nappali árnyékoltságnak köszönhetően.

 

A külszíni bányák környezetük erózióbázisává váltak. Főleg a csapadékhullás utáni felületi és árkos lefolyás miatt üledékgyüjtőként jellemezhetők. A felszín lejtésviszonyainak természetes kiegyenlítődése ma is tart. A közel huszonöt éve használaton kívüli bányák egykor meredek falai előtt, a lejtős tömegmozgásoknak köszönhetően, törmeléklejtők alakultak ki. A kialakult törmelékkúpokon és azok másodlagos törmeléklejtőin gyorsan megjelennek az eredeti vegetációtól teljesen különböző növényfajok - leggyakrabban az akác és az egércsenkesz társulás karakterfajai -, elősegítve a terület természetes rekultivációját. Problémát jelent, hogy a természetes felszínkiegyenlítődést elősegítő törmeléklejtők anyaga “olcsó” építőanyagnak számít, a bányaudvarok lezáratlansága miatt sok esetben teljesen elhordják azokat, de illegális kőbányászat nyomai is felfedezhetőek.

A meredek bányafalon, a vulkáni kőzet felszínén kialakult üledékes rétegek lejtése a bányagödör irányába mutat. Az ilyen rétegekben mozgó víz fellazítja a rétegeket, esetleg csuszamlási pályák, felszíni berogyások jönnek létre. Télen a kőzetszemcsék fagyemelés miatt is kiperegnek. Ezeknek a folyamatoknak az évszakos sebességét jól szemlélteti a Közép- bánya tavának téli jégtakarójára hullott törmelékmennyiség. Ha télen vastag jégpáncél képződik a tavon, a ráhulló aprózódott törmelék teljesen betakarja azt. A kőzetrepedésekben növekedő gyökerek repesztő hatása is az aprózódási folyamatot segíti. Az így keletkező üledékek kitöltik a kőzetrepedéseket.

Ezekben a külfejtésekben az eredeti felszín visszaállítása reménytelen feladat. Nemcsak az óriási költségek miatt, de a kibányászott és felhasznált kőzetek helyét máshonnan kitermelt anyaggal kellene pótolni. Ezért ebben az esetben a legegyszerűbb megoldás a rézsűk mesterséges kialakításával a természetes rekultiváció elősegítése lenne. A bányászat által teremtett, majd az ember által a környezethez igazított ökotopnak mindenképpen szervesen bele kellene illeszkedniük a Medves vidék tájökológiai szerkezetébe.

Az 1970-es évekig tartó szénbányászat után megmaradt meddőhányók mára beerdősültek. Az egykori bányavágatok beomlása miatt a felszínen gyakran süllyedékek, berogyások keletkeztek, melyek akár 4 m átmérőjűek és 2 m mélységűek is lehetnek. A Medves-fennsík alatti egykori szénbányászat közvetett módon is hat a felszínre. A kitermelt, mára már nem üzemelő vágatok "összeroskadásának" eredményeként keletkező felszíni mélyedések, repedések, szakadások formájában a Tehenesi bánya feletti területen tanulmányozhatók. A rétegek tektonikus elmozdulása miatt a levegőre került, 10048 - 13398 kJ/kg fűtőértékű szenes összletben öngyulladás indul be. Ez a lassú égés több hónapon keresztül megfigyelhető. Különösen télen érdekes, amikor a füstölgő hasadékok mentén félméteres körzetben elolvad a hó és a sajátos mikroklíma miatt (környezeténél akár 10 fokkal magasabb hőmérsékletek mérhetők), ritka moha és páfrányvegetáció alakult ki. A bányavágatok felszakadásának és az alábányászottság miatti felszínmozgások klasszikus példáit azonban a szomszédos Szilváskő környékén láthatjuk. A Nagy-Szilváskő csúcsát két ÉÉK-DDNy-i irányú hasadék szeli át, ami amellett, hogy feltárja a terület piroklasztitjait, különleges mikroklímával is bír (nyáron kb. 20 fok eltérés lehet a felszíni repedések- és a külső hőmérséklet között). A benne megülő hideg levegő a zártsága miatt nem tud kicserélődni, így nyáron sem ritka, hogy firn található az alján. A felszínmozgás hatására kimozduló bazalt, ill. bazalttufa tömbök között barlangszerű járatok alakultak ki. A legnagyobb ilyen másodlagosan kialakult hasadék a Szilváskői-barlang, mely 68 m hosszúságú és 13,5 m széles. Összehasonlítva a felszíni süllyedékek és az egykori bányavágatok földrajzi helyzetét a korreláció megállapítható. Azok a felszíni bemélyedések, amelyek nem egyeznek a bányajáratok térképével a fennsík peremein helyezkednek el. Ezek a negatív formák részben a meredek keleti oldalon a gravitáció miatt megcsúszó kőzetblokkok mögött jöttek létre, részben a kőbányákkal terhelt nyugati oldalon a talaj és a kőzetrétegek mozgása (szoliflukció, suvadás) eredményeképpen alakultak ki.

 

            A jó természeti adottságok mellett a '60-as évek végétől beinduló nagyüzemi vadgazdálkodás fegyelmezett légköre lehetővé tette a nagyvad létszám évről - évre növekvő számát. A kíméletesebb vadászati módok (cserkész-út hálózat, magaslesek, szórók alkalmazása, stb.) bevezetése, a pihentetett területek, úgynevezett vadkamrák létesítése egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a terület nagyvadeltartó - képességét jóval felülmúló állomány alakulhasson ki, amely jelentős nyomást gyakorol a medvesi erdőségekre. Ennek ellenére a korábbi tíz éves üzemtervezés (1980-1990 között) csak a mennyiségi eredmények megőrzésére koncentrált. A “szarvas egység” és a vadeltartó képesség elemzése itt sem mondta ki célnak a vadállomány létszámkorlátozását. A természetvédelmi előírásokkal, célokkal a minimális vadlétszám adatok harmonizálnak jobban. Ez a törekvés egyben a vadállomány minőségére (egészségügyi helyzet, nagyobb trófeák, stb.) is kedvezőbb hatású lenne. Legnagyobb kártételt a vaddisznóállomány okozza – taposása, rágása, túrásai, trágyázása egyes helyeken az érzékenyebb fajok eltűnését vonja maga után - a környező erdőségekből irányuló jelentős migráció miatt számuk minimalizálása azonban nehezen valósítható meg. A vadászat így ma –csúcsragadozók hiánya miatt - szükséges rosszként jelenik meg a területen.

 

            Az erdőgazdálkodásban ez időszak alatt jelentős strukturális változás nem zajlott le, még mindig túlsúlyban van az erdőkiélés, a fatermelés célú gazdálkodás. A természetvédelmi szakemberek elmondása szerint az elkövetkezendő tíz évben ideális lenne elérni, hogy az erdők mintegy 30 %-a mentesüljön a fatermelési célú erdőgazdálkodás alól. Minden bizonnyal egyik módszere a kezelési zónák kialakítása lesz, ahol a nyereségérdekelt erdőgazdálkodóknál az "A" zónába jelölt területeknél fakitermelés célú beavatkozás csak tájidegen fajok visszaszorítása érdekében lesz lehetséges, míg a "B" és "C" zónákban az üzemtervi előírásoknak megfelelő gazdálkodás a kezelési táblázat szerint lesz végezhető. Stratégiai cél az őshonos fafajok arányának, a véghasználati kor és a szálaló erdőgazdálkodás területi arányának növelése. Jelenleg a haszonelvűség teljes megszűnése legszembetűnőbben a BNP Igazgatóság erdőterületein következett be, ahol csak ápolást és tisztítást hajtottak végre, fakitermelés csak erdőnevelési és tájidegen fafajok visszaszorítása céljából történt. Az Ipoly Erdő Faipari Gazdaság Salgótarjáni Erdészetéhez - mely a terület erdeinek mintegy 75 %-ának kezelőszerve - tartozó erdőkben a munkavégzés időbeli rendjében következett be lényeges változás, mely a vegetációs időn belüli fakitermelések megszűnésének folyamatában testesül meg. Az erdőgazdálkodás napi gyakorlatára jellemző, hogy az gazdálkodók a "kivitelezés" munkaszervezetét gyakorlatilag mindenütt felszámolták. A csemetenevelés, az erdőápolás, nevelés, fakitermelés, szállítás szinte teljes egészében vállalkozói szerződések alapján történik. A munkavégzés ennek megfelelően meglehetősen színes. A rendkívül meredek felszínek, és ezek gyakorisága miatt egy-egy erdészeti beavatkozás után a talaj igen könnyen erodálódik, mely az erdők egykori, természetes állapotában is elfordulhatott, de az elmúlt évtizedekben antropogén hatásra felgyorsult. Ennek áthidalására az erdészet a hetvenes évektől nagyarányú erdőtelepítésekbe kezdett. A száraz vízmosásokat, a ritka facsoportokkal jellemezhető legelőerdőket borító (Franciaország által Európába behozott) akácosokat a századforduló körül telepítették nagy szorgalommal, leginkább a kipusztított tölgyerdők helyén. A 20-25 éves vágásfordulóval letermelt állományok helyén sarjaztatott példányok állnak. Szintén telepített erdőségek a 400 - 500 méterig előforduló cseres- tölgyeseket megszakító, fenyőfélékből  - leginkább erdei és feketefenyőből  - álló foltok, melyek az erdőtelepítvények mintegy 90%-át teszik ki. Domináns szerephez jutottak a terület fafajainak aránya között és uralják a táj képét.

 

Sajnos mind az akác, mind a különböző fenyőfajokból álló erdők által elfoglalt terület igen jelentős. Ezen tájidegen fajokból “előállított” ökológiailag alacsonyabb értékű erdők azonban számos helyileg ritka és védett faj (haraszt, körtike és orchidea) élőhelyei A korosztályviszonyokat vizsgálva kedvezőtlen, hogy a 100 éves kor feletti erdőállományok összes területe nem éri el az 5 %-ot, míg a 150 éves kor felett mindössze 1,1 ha-t találunk. Ez természetesen fakad a viszonylag nagy területet elfoglaló alacsonyabb vágásfordulót jelentő fafajok arányából is. A korosztály összetételében két átlagostól eltérő adatot is találunk. A 10 és 30 év közötti nagy arány az akkori nagyarányú erdőtelepítésekre vezethető vissza, míg az 50 és 60 év közötti alacsony szám a II. világháború idején végrehajtott nagyarányú fakitermeléseket jelzi.

 

            A 60-as években elkezdődött mezőgazdasági szerkezetváltás folytatódott, sőt intenzitásában jóval felülmúlta azt. A terület 1971-re egy-két folt kivételével teljesen mentesült a szántóktól, s a felduzzadt állatállomány legeltetése érdekében a Medves-laposát - sarjerdőkkel, bokorerdővel borított egykori felhagyott szántóterületet - ismét bevonták a művelésbe legelőterületként. A Medves-fennsíkon a korábbi gazdálkodó szervezet kb. 300 db-os szarvasmarha állományát rendszeresen kihajtották, a fennsík hasznosítását ezen kívül Rónafalu határában még egy 50 állatból álló juhnyáj is segítette. A somoskői istálló állatait a községtől délre elterülő legelőkre hajtották ki, mely a Somoskői- illetve a Várbereg-patak és az eresztvényi bányákig nyúlt. Az egykor virágzó Medvespuszta a Nagy-út-táblát és a Gyökerest hasznosította, míg a rónafalui hodály és istálló szarvasmarhái a Rónai-lapos és a Domonkos-tető füvét legelték. A Zagyvaróna és Salgópuszta körüli dombokra pedig nagy számú juhot tereltek. Ez az állatlétszám biztosította a kívánatos gyepterületi arány fenntartását, így a gyepi területek magas fajdiverzitásának megőrzését.

1990 óta a föld magánosítása a privatizáció és a mezőgazdasági termékek iránti kereslet csökkenése újabb változásokat eredményezett. A piaci lehetőségek beszűkülése az állatállomány drasztikus csökkenéséhez vezettek. Részben hozzájárul ehhez, hogy a hagyományos állattartáshoz, a paraszti gazdálkodáshoz értő réteg kiöregedett, az ehhez szükséges ismeretekkel a fiatalok nem rendelkeznek. A medvespusztai állattartó “centrum”-nak ma már csak a romjai találhatók, a somoskői istállót asztalosműhellyé alakították, a többi használaton kívül áll. Egyedül a rónafalui hodály “üzemel”, ami a fennsíkon legeltetett egykor nagyszámú gulya maradványának téli szállása. Jelenleg, évjárattól függően a terület mindössze 40 - 60 %-án legeltetnek, a többit évente egyszeri kaszálással hasznosítják. A sovány gyepek évente maximum két kaszálást adnak. A legeltetésnek is lehet azonban környezeti ártalma. Napi gyakorlatára egyre inkább jellemző, hogy egy karámmal körülkerített részt a teljes kopárságig “lelegeltették”, elősegítve ezzel az állati eredetű taposás-erózió megjelenését. Jelenleg a Domonkos-tető déli részének gyepe esett ennek áldozatává.

 

Döntő részben, a hasznosított területeken az egy nyájban, gulyában legeltethető állatlétszám a gazdálkodók számára gazdaságossági kérdés. Mivel jelenleg a gyepterületek vonatkozásában “kínálati” piac van a térségben, így vélhetően engedményeket kell tenni, hogy ezek az ökológiailag értékes területek fennmaradhassanak. Amennyiben az engedmények nem érik el a gazdálkodók számára az elvárt mértéket, a gyepterületek “használat” nélkül maradnak. A területet nem hivatásszerűen, hanem pihenési, esztétikai szempontból szemlélő számára a felhagyott gyepek negatív élményt jelentenek, s a helyi lakosság és az idelátogatók is szívesebben fogadnák a nagyobb állatlétszám által alakított táj képét.

A megváltozott földtörvényeknek köszönhetően a 90-es évek elejétől néhány rónafalui lakos belefogott az egyéni gazdálkodásba. A szántók döntő többsége a Rónai-laposon terül el, a mintegy 100 ha-os nagyobbik részén a gazdálkodás nagyüzemi jellegű, a burgonyán kívül kizárólag a háztáji állatok számára takarmánynövényeket termesztenek. Minőségét tekintve termelési szempontból alacsony színvonalú, veszélyes technológiák alkalmazása nélkül. Habár a műtrágya és növényvédőszerek használata messze az országos átlag alatt van, a sekély talajréteg és a kiemelt helyzet miatti gyors talajvízmigráció miatt, a nitrátszennyeződés egyértelműen kimutatható a Gortva patak vizében. A szántók kisebbik hányadán kisparcellás extenzív gazdálkodás folyik, de jellemző a felhagyások és újrapróbálkozások változatossága.

 

A térségben található falvak az elmúlt 30 év alatt jelentős teret nyertek a korábbi szántóföldek, gyümölcsösök, kaszálók és konyhakertek rovására, Somoskőújfalu keleti része is “benőtt” a területre, kiépült Brenzaalja és Eresztvény hétvégi házas övezete. A települések egyáltalán nem kielégítő - és a három évtized alatt alig változó - csatornázottság miatt még ma is jelentős mértékű a szennyvizek élővízbe juttatása. A Medves vidéken belül található települések közül erőteljes Salgóbánya és Rónafalu urbanizációs hatása. A lakossági jövedelmek alacsony színvonala a környezet kiélésében (falopások), a közműfejlesztések elmaradásában (szennyvíz) és az általános környezeti kultúra romlásában (szemét) erőteljes hatást gyakorolnak.

 

A föld feletti vezetékek közül az elektromos vezetékek és a felszámolt drótkötélpályák nyomvonala jelenti a legnagyobb problémát A tájképi szempontokon gondot jelent, hogy nyiladékaik megbontják az egységes erdőfoltokat és fő forrásai (ökológiai folyosói) a tájidegen növényfajok terjedésének. Az igazán nagy problémát az akác okozza. Az akácosok fényviszonyai és nitrogénbősége a nitrofil gyomok terjedési gócpontjaiként a környező területek degradációját is maga után vonják. Agresszív terjedésével az akác behatol és elszaporodik szinte valamennyi növényzeti típusban és annak intenzív leromlását okozza. Amennyiben viszont a nyiladékokat kezelik, lejtős térszínen könnyen az erózió áldozatává eshetnek. Hasonló problémát vet fel az országhatáron végighúzódó határnyiladék, melyhez hozzájárul a gyakori őrjáratok taposás-eróziója is.

 

A Tájvédelmi Körzet megalakulásakor - 1989-ben - a terület birtok és használati viszonyai a korra jellemző képet mutatták. Állami (és önkormányzati) tulajdont 63%-ban, szövetkezeti tulajdont 36%-ban és egyéb jogi személy tulajdonát közel 1%-ban, a magántulajdont 0,3%-ban lehetett kimutatni. Ez a tulajdonosi szerkezet gyakorlatilag megegyezett a használati viszonyokkal. Az elmúlt időszakban lezajlott és még a most is folyamatban lévő tulajdonrendezések során a birtokviszonyok a 7. ábrán látható módon alakulnak. Jelentős és egyben korszakos változás, hogy a Tájvédelmi Körzet területén a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelőként jelenik meg. A BNP kezelésű területek nagysága a védett területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló jogszabály alapján, pénzügyi forrásoktól függően tovább nőhet. Az igazgatóság a szántó és gyep művelési ágú területeken megkezdte a használatba adási szerződések megkötését. A földhasználatra vonatkozó igény, jelentéktelen, 1999-ben nem érte el a 10 ha-t. A földhasználók sorában legjelentősebb Ipoly Erdő Faipari Gazdaság Salgótarjáni Erdészetének területét a tulajdonrendezés nem érintette. Az eresztvényi kőbányára vonatkozóan a Ceredvölgye Szövetkezetnek van még érvényes bányászati joga, ám ezek a bányák nem üzemelnek. Az egyéb tulajdonosok és használók (önkormányzatok, közútkezelő, stb.)


Forrás: A Karancs-Medves Természetvédelmi Alapítvány: Nógrádi értékekért.

 


arányaiban igen kis területen érdekeltek, és a természetvédelmi kezelés tekintetében pontszerű hatást gyakorolnak.

A jelenkori állapotok földhasználatát tükröző térképet a 8. ábra szemlélteti. Készítésekor alaptérképnek egy 1998-ban helyesbített, 1:15000-es méretarányú tájfutó térképet használtam, ami az egyes növényzeti és földhasználati kategóriákat nem, viszont a jelleghatárokat rendkívüli pontossággal ábrázolja.

 Turizmus

 

A Medves vidék a Mátra - Bükk kiemelt üdülőkörzettel nem érintkezik, attól észak-nyugati irányban a szlovák határ mentén részben elmaradott, részben leépült szintű infrastruktúrával rendelkező térségben található. A térségben a bányaipar és a nehézipar fejlődésével együtt alakultak ki egyes települések, melyekben a bányák bezárása, az ipar leépülése után alig lehet megélhetést találni. A mezőgazdaság lehetőségei a domborzat és a gyenge talajadottságok miatt az állattenyésztésre korlátozódtak, annak viszont a piaci lehetőségei szűkültek be. A gazdasági elmozduláshoz vezető egyik lehetőség a turizmus, mely a térség gazdaság-fejlesztési terveiben erősen preferálva van. A Medves vidéken a turizmus feltételei eltérően alakultak ki, helyenként igen kezdetlegesek, máshol már a természetjárás hagyományaival együtt fejlődtek. A meglévő adottságok és infrastruktúra, a természetjárás, a bakancsos turizmus és főleg a vadászat igényeinek felelnek meg. A turizmus feltételeinek hiányosságai, az infrastruktúrális fejletlenség előnnyé válhat, ha azt vesszük figyelembe, hogy még nem indult el semmilyen komoly fejlesztés. A természetvédelem számára biztosítva vannak az eszközök minden, a védett terület további terhelését okozó fejlesztés kontrollálásához. A kialakult és beágyazódott kirándulási szokások a mai kor igényeinek (ökoturizmus) megfelelő irányú megváltoztatása komoly munkát és hosszabb időt követel. Legfőbb gond a főbb turistacélpontok környezetében jelentkezik. A kirándulások az „érkezz meg, rakj tüzet, egyél-igyál, és a maradékot hagyd a helyszínen” elv alapján szerveződnek. A kihelyezett szeméttárolók rendszeres ürítése nem megoldott, a kukák a saját szemetükbe fulladnak bele, ezért környezetükben erős degradációt okoznak. A turizmus által legterheltebb területek: Salgói-vár, Kis-Salgói tanösvény és a Somoskői-vár környéke, amelynek terheltsége a tervezett gyalogos határátlépő megnyitása után várhatóan tovább növekszik. A bányászat következtében keletkezett tavak (Közép-bánya tó, Róna-bánya tó) is meglehetősen terheltek. Ezeket ma már nem kezeli senki, de a helybéli lakosok fürdenek benne, s mivel a partokon élnek társadalmi életet, ezért igen szennyezettek.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

M.o.

(Miklós, 2012.08.23 17:06)

:@MIKULAS)

almágy/gemersky jablonec

(szabo istvan, 2011.09.01 20:03)

sok szeretettel udvozlok mindenkit ,nagyon megorultem ennek az oldalnak.nagyon tetszik ,mivel engem es minket is erint ez az oldal es meg tobbet megtudhatunk errol a gyonyoru tajrol.koszonet es hala.szabo istvan almagy./ui.elnezest ,hogy ugy irok mint pako beszel./

szerencsés pénz

(Szerencséspénz, 2010.07.03 11:30)

Keress naponta akár 100 euró-t, próbáld ki ingyen! http://szerencsespenz.c8.hu