Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                    1236617897.jpg

A földtani látványosságokban gazdag tájakat talán kora tavasszal érdemes bejárni, mielőtt elborítja őket a zöld. Izgalmas hétvégi kiruccanást tehetünk például a Karancs–Medves vidékének kétpúpú hegyére, a Szilváskőre, ahol nemritkán nyáron is található hó, az iránytűt “titokzatos” erő téríti el, bazaltoszlopok törnek az égbe, s a század elején mély hasadékok nyíltak az idős bükkös sziklái között.

>Az imént felsorolt érdekes látnivalók kicsi területen, Rónabánya után egy mindössze 2-3 kilométeres turistaút mentén sorakoznak, és a Szilváskő csúcsára való feljutást legföljebb kisebb emelkedők nehezítik...
>Kelet felé elhagyva Salgótarján városát, utunk a Salgó-rally versenyeiről ismertté vált ceredi úton kapaszkodik fel a Medves lábára. A kanyargó út rézsűje sárgás színű, párhuzamosan vagy ferdén rétegzett üledékeket tár fel, s ezekből domborműként emelkednek ki az eróziónak jobban ellenálló homokkő konkréciók*. A figyelmesebbek az üledékekben majdnem függőlegesen álló, sötét színű bazaltteléreket is fölismerhetnek. Mielőtt elérnénk Rónafalunak a hegy oldalába fecskefészekszerűen “feltapasztott” házait, a kanyarokból még sorra végignézhetjük a környező hegyeket: a fekvő elefántra emlékeztető, a palócok Olimposzának is nevezett Karancsot, a felújításra régóta váró, de csak most nemrég fedél alá került Salgó várát, a Boszorkánykőt és a városra tekintő Pécskőt.
A zsáktelepülés bekötőútját elhagyva baloldalt (az út északi oldalán) meredek, sárgásfehér színű kőzetfal szakad alá. Ez a bányászok által “fejírkő”-nek nevezett vulkáni képződmény a szén kutatásakor fontos szerepet töltött be. Minden bányász jól tudta: szén csak e fölött, alatta nem található. Lassan megérkezünk Rónabánya katonás rendben sorakozó bányászkolóniájába. Ez a település a bányászattal együtt született, és – sajnos – annak megszűnésével pusztulásnak is indult. Az üdülőfaluként talán megmenthető Rónabánya a gyalogtúrára autóval érkezők kiindulási bázisa.

                                                      dsc05231.jpg

Kialakulásukat tekintve különlegesek a Szilváskő barlangszerű járatai. A tetőszintbe mélyedő széles hasadékok úgy keletkeztek, hogy a bazalt alól kitermelték az idősebb, miocén kori szénrétegeket, s a felhagyott bányajáratok beomlásával a felszínig nyíló repedések jöttek létre. A barlangászok már több mint tíz járatot tártak fel ebből a szakemberek által konzekvenciabarlangnak nevezett ritka barlangtípusból, mintegy 200 méter összhosszúságban.

Rónabánya után a földút rézsűje az úgynevezett alsó-riolittufát tárja fel. Ha egy kisebb kitérőt teszünk észak felé (vagyis a település keleti szélén egy kissé visszafordulunk), megnézhetjük a riolittufára települő “bagós” III. széntelep kibúvását (a telep hajdan füstölgött, majd kiégett, innen a jelző). Ha még tovább haladunk északkeleti irányban, megtekinthetjük a Szilváskői-táró (másképpen: a IV. számú Gusztáv-táró) bejáratának maradványait. Onnan indult a főfeltáró vágat a széntermelő helyhez.

Visszatérve eredeti útirányunkhoz, a túrát – a kiépített pihenőhely mellett elhaladva – a sárga háromszög jelzésen folytathatjuk. A bükkösben határozott irányú, lövészárokra emlékeztető mélyedéseket figyelhetünk meg, ezek a szénfeltáró vágatok felszakadt részei.

A Nagy-Szilváskő 20 méteres bazaltoszlopai

 

Később ismét ember alkotta alakzatokkal találkozhatunk. Először egy formás meddőhányóval, az egykori kőbányászat maradványával, tanújával. Kora megbecsülhető a belőle kinövő bükkfák méretéből. Maga a kőbánya feltárja a “széntelepes összlet” homokos összetételű üledékeit és a bazaltot. Benne jól megfigyelhető a lávafolyás és az üledék érintkezési vonala: a magas hőmérséklet hatására az üledék megfeketedett. A két réteg találkozása mentén a bazalt lemezes elválású (vízszintes), arra függőleges, majd vízszintes oszlopok települnek. Ez a földtani forma nem túlságosan gyakori, keletkezését mindmáig nem tudjuk pontosan megmagyarázni. (Az oszloposság következménye: a kőzet kihűlésekor bekövetkező zsugorodás.) A bányától nyugatra van egy másik kőfejtő is, ott a bazaltnak – az oszloposságán kívül – az ívesen hajlott lemezessége is tanulmányozható.  

                                              bazaltomles.jpg

Földtani ritkaság: egymásra merőleges bazaltoszlopok

 

A jelzett utat követve, a meredek kaptató előtt a gerinc nyugati oldalán újabb bányát fedezhetünk föl. Ez arról híres, hogy kőzetének szerkezete – ellentétben az előbbiek tömött szövetű bazaltjával – lyukacsos, tehát könnyen szétesik. Mindhárom kőbánya kövét a bükkösben most is látható nyiladék nyomvonalán haladó siklón Rónabányáig, onnan pedig a szénszállítás céljára kiépített függő kötélpályán Zagyvarónára vitték le.

Megbolondult tájoló1253507105.jpgFelérve a tetőre, óriási hasadék tátong előttünk. Vegyük a fáradtságot, menjünk le az aljára, s nézzünk bele a hegy gyomrába! Láthatjuk a vulkáni működés első szakaszában kiszórt, rétegzett hamut a lapillikkel*, a vulkáni bombákkal és lávafoszlányokkal együtt. Ha figyelmesebben megnézzük őket, olyan bombákat is fölfedezhetünk, amelyek becsapódásukkor meghajlították a befogadó kőzet rétegzettségét. Találhatunk olyan kőzetdarabokat is, amelyeket túránk elején már láthattunk: sárgás színű üledékeket és fehéres riolittufát. Ezeket könnyen felismerhetjük a környezetüktől elütő színükről.

Ha tájolónkat a hasadék északkeleti végén, szorosan a tufafal előtt elhúzzuk, meglepő dolgot tapasztalunk. A műszer mintha “megbolondult” volna, összevissza mutatja az “északi” irányt. Magyarázata egyszerű: a piroklasztitban* a rendesnél nagyobb mennyiségű magnetit található, s az érzékeny tűt az téríti ki a helyes irányból.

Az alábányászás hatására megnyílt a föld

                                               szilv_sk_-(sziklahasad_kok).jpg

A szűk és egyre mélyülő hasadékban különleges mikroklíma alakult ki. A mindkét végén zárt hasadék úgy működik, mint a jégbarlang. A nehezebb hideg levegő megül benne, és azt zártságánál fogva sem a légáramlatok, sem a meleg levegő nem tudják kiszorítani onnan. Így előfordul, hogy nyáron is hó, helyesebben firn található a hasadék alján. (Egyébként két majdnem párhuzamos szakadásrendszer is húzódik a gerincen: a nyugati szűkebb és mélyebb. Benne nagyobb eséllyel marad meg a hó, ám nehezebb megközelíteni.)
Visszatérve a fő hasadékhoz, annak délnyugati végét egy hatalmas beszakadt sziklatömb zárja le. A hasadék felőli oldaláról nehezen, de feljuthatunk a sziklatömb tetejére, ám a túloldalán már nem tudunk lemászni. Ha a folytatását is meg akarjuk nézni, kénytelenek vagyunk visszamenni a kiépített ösvényre.
Mielőtt megkerülnénk a hegyet, a gerinc északkeleti végén kilátóhelyre állhatunk, az alattunk sorakozó bazaltorgonák tetejére. Róluk észak felé végignézhetjük a határhoz közelebbi szlovákiai falvakat és hegyeket, keleten pedig a glaukonitos* homokkőből álló Szerkövet és a bazalttal koronázott Kis- és Nagy-kő csúcsait. Tiszta időben jól látszik a Bükkhöz tartozó Bélkő fehéren világító mészkőbányájának teraszos fala. Megkerülve a hegyet, a védőkorlát alatt bebújhatunk a hasadékba, hogy a maradék részét is bejárhassuk. Igazában ekkor látható jól, hogy van egy keresztirányú hasadékrendszer is, és az elmetszi a fő szurdokot.

 

Napszúrásos bazaltnapsz_r_sos-szikl_k(kis-szilv_sk_).jpg                                            

A Kis-Szilváskő csúcsához déli irányban a nyergen áthaladva folytatódik utunk. A meredek falakkal határolt szikla tisztán lávabazaltból áll, az lemezes szerkezetű és rücskös felületű. E megjelenési formáját illették a kőbányászok “kukoricacsöves” vagy “napszúrásos” bazaltnak. A napsugárzás hatására – persze, hosszú idő alatt – a kőzet átkristályosodott. A gömbölyded formájú kristályos gócok leváltak, mint a kukoricaszemek a torzsáról, s visszamaradt annak durva felülete, a “cső”. A kockakövet faragó ritzerek kerülték az ilyen anyagot, sőt, a jó minőségű bazaltot külön letakarták, hogy ne érje a napfény.

Utolsó állomásunk a Nagy-Szilváskő oldalában elhelyezkedő kőbánya. Ez 20-25 méteres magasságban tárja fel az oszlopos bazaltot, és hármas tagoltságot mutat. A sziklafal alsó kétharmada tömött szövetű, kicsiny, megnyúlt hólyagokkal átjárt, négy-, öt- és hatszögletű, megdőlt hasábokból áll, s ezekre lemezes elválású bazalt, majd újra oszlopok következnek. A látvány talán nem mérhető a közeli somoskői “bazaltömlés”-sel, de attól nem sokban marad el.

Prakfalvi Péter

 

 

1249050040.jpg

 

1253944470.jpg

 

1249102913.jpg

 

 

 

 

 

 

 


Huszonötmillió év a lábunk alatt

 

Jó 21–25 millió évvel ezelőtt egy tenger lapos sík parti sávja húzódott a területen. A sekély, alig 20-30 méter mélységű, árapály mozgatta tengervízben homok ülepedett le. Ezt a benne található zöld ásványról glaukonitos homokkőnek nevezték el. (A ceredi műút rézsűjében – autózás közben – ezek az üledékek láthatók.)
A sekély tengerparti üledékképződés a hegység lassú kiemelkedése és a folyóvizek által beszállított törmelék feltöltő hatása miatt megtorpant. A folyók a medrükben, az árterükben és a deltatorkolatukban kavicsot, homokot, a mocsaras területükön változatos – vörös, sárga vagy zöld – színű agyagokat raktak le (innen a földtani neve “alsó-tarkaagyag”). Ebben a szárazföldi üledékösszletben találhatók azok az úgynevezett “lábnyomos homokkőrétegek”, amelyek világhírűvé tették a Szilváskőhöz közeli Ipolytarnócot. A homokkő felszínén ezrével maradtak meg az akkor élő vadállatok és madarak lábnyomai.
A hajdani folyódelták mocsaras és sekély vízzel borított területeit – törésrendszerekből táplálkozó – vulkánok töltötték fel. Ezek anyaga hamu és kisebb-nagyobb kőzetdarabok formájában, robbanások útján szóródott ki a kráterekből 19-20 millió évvel ezelőtt. De nem csupán a hullott anyagokat ismerjük, hanem a lavinák hömpölygéséhez hasonló áradatait is. Ezek a vulkáni kúpok külső oldalán óriási energiával zúdultak le. Anyagukat a kitörési felhőkből hirtelen kiülepedő hamu és vulkáni törmelék szolgáltatta.
A vulkáni működést követően újra mocsári képződmények keletkeztek a térségben (felső-tarkaagyag), majd a felszínen dús növényzet telepedett meg a mainál melegebb és csapadékosabb időjárási viszonyok közepette. Az elpusztult vegetáció szolgáltatta a szén keletkezéséhez szükséges szerves anyagot. A növényzet életteréül szolgáló tengermelléki, félig sós vízi tavak és mocsarak – vízzel való állandó elborítottságukkal – megakadályozták, hogy a fa- és egyéb növényi részek elkorhadjanak, elpusztuljanak. A Nógrádi-medencében általában három telep alakult ki, s együttesen adják ki a széntelepesösszletet. Szilváskő környékén azonban csak a legalsó, a III. telep található meg. Vastagsága elérheti a 4-5 métert is, és a felső padja jobb minőségű volt, mint az alsó. Ennek következtében a kétpúpú hegyet kétszer is alábányászták: először 1912 és 1919 között a felső, majd 1957 és 1968 között az alsó padot. A szénképződést követően még több millió éven át tengerparti üledékek(kagylós homokkő), majd mélytengeri üledékek (slir*) halmozódtak fel a területen. Koruk 17–18 millió év. Nagy többségük már lepusztult.
Salgótarján környékén – Szlovákiába átnyúlóan – 2–6 millió évvel ezelőtt nagy kiterjedésű bazaltvulkanizmus indult meg. A több tíz kilométer mélységből felnyomuló bazalt áttörte az előzőkben már leírt rétegeket, majd heves robbanássorozatok követték egymást. A szétrobbanó láva a vulkáni működés első szakaszában Szilváskő környékén por (vulkáni hamu vagy tufa ), kis kőzetdarabok (lapillik) és nagyobb lávafoszlányok formájában hullott alá. Majd kisebb lávafolyások takarták be a hullott vulkáni anyagot, megvédve azt a lepusztulástól. A kürtőcsatorna, miközben az 100–1200 Celsius-fokos lávát a felszínre vezette, maga is kitöltődött vele, s az a kihűlés következtében oszlopos szerkezetben szilárdult meg. Ez utóbbi a vulkáni felépítmény lepusztulásával a felszínre került.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

&
Kislexikon

 

Glaukonit: bonyolult összetételű K, Ca, Na, Fe, Al, Mg hidroszilikát. A zöld színű, aprószemcsés vagy pikkelyes ásvány főleg tengeri üledékes kőzetekben fordul elő, gumószerű halmazokban.
Konkréció:
gömbölyű, korong vagy egyéb alakú zárvány üledékes kőzetben és a talajban, ahol a szivárgó víz oldott anyagából csapódik ki.
Lapilli:
vulkáni kitörés alkalmával kiszórt borsó, mogyoró nagyságú kerek vagy szögletes alakú, gyakran üveges anyagú lávatörmelék.
Piroklasztit:
a vulkáni működés közben keletkezett, részben a lávaanyagból, részben a vulkán áttörte kőzetekből származó kisebb-nagyobb törmelékrészecskékből képződött kőzet.
Slir:
sekély- és nyílttengeri csillámos, homokos agyagmárga. A hazai harmadidőszaki (5–65 millió éves) képződményekben igen gyakori.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

heredi@citromail.hu

(heredi, 2012.12.27 16:44)

Üdv!
Nagyon jó a leírás, tökéletes kedvcsináló, nálam azonban nem jelennek meg a fotók. Mi lehet agond?

Üdv.

tothpiroskadr@t-online.hu

(Tóth Piroska, 2012.03.31 15:31)

Kedves Kadlót Úr!
Nagyon köszönöm ezen érdekes leírást és a fotókat e tájról.
íépp most készülünk e vidéket felkeresni.

kovti3@freemail.hu

(Tibi, 2011.01.12 17:58)

Szeretném én is megismerni a környéket,bebarangolni,gyönyörködni a tájban.