Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



A Medves természeti képét alapvetően geológiai, geomorfológiai jellegzetességei határozzák meg, s egyben ezek jelentik azokat a főbb turisztikai vonzerőket is, amelyek a közvetlen szomszédságában lévő Karancstól, vagy a Mátra és a Cserhát hegyvidékétől is megkülönböztetik. A Medvesen viszonylag kis területen változatos tájképi elemeket találunk. A földtani és felszínalaktani változatosságokhoz pedig hozzájárulnak a történelmi és ipartörténeti emlékek is.

 



 

            A mocsári üledékképződés az ottnangiban tovább folytatódott. A mocsarakban dús vegetáció alakult ki, ami széntelepek képződéséhez vezetett. A nógrádi szénmedence általában 3 telepes kifejlődésű, de a Medves vidék területén csak a III. széntelep található meg, amit három pad alkot. A széntelep összvastagsága 1-5 m, fűtőértéke 11700 - 13800 kilojoule/kg. Mindkét padját (alsó- és felső) lefejtették, sőt a réspadot is művelték időszakosan. A felső padot - ami jobb minőségű volt - 1890 - 1910. között, az alsó padot pedig többnyire a II. világháborút követően bányászták le. A szénülési folyamat törvényszerűségeit figyelembe véve (nagy nyomás, magas hőmérséklet) feltételeznünk kell, hogy a széntelepes összlet fedőjében legalább 400 - 500 m vastag üledékösszletnek kellett még lennie, ami valószínűleg a szarmatát követő lepusztulási időszakban erodálódott le. Így kerülhettek felszín közelbe a fiatal bazaltok közvetlen feküjébe. A III. telep fedője a sávozott, barna színű kőzetlisztes agyag (kanavász), majd homok. Vastagsága 25-30 m. Ezek képezik a legfiatalabb miocén üledékeket, a felette elhelyezkedett üledékösszlet lepusztult. A III. széntelep feltárásait láthatjuk Szilváskőn, a Medves K-i peremén a Róna-bánya tónál. Kialakulása kb. 18 -19 millió évvel ezelőtt történt (HORVÁTH G., 1989)


A Salgótarján, Bárna, a szlovákiai Feled és Losonc települések között fekvő, mintegy 550 km2 kiterjedésű Nógrád-Gömöri-bazaltvidéken több mint 100 önálló bazaltterület található, többségük Szlovákiában. A kúpszerű hegyeket és lapos fennsíkokat létrehozó bazaltvulkánok több szakaszban, eltérő jelleggel működtek. A nyugodtabb, lávakőzetet létrehozó működés mellett jellemzők voltak a robbanásos kitörések is, mivel a forró magma gyakran került érintkezésbe a felszínt borító idősebb kőzetek, így például az "alsó-riolittufa" és a "glaukonitos homokkő" víztartalmával. A forró tűzesőként visszahulló poranyagból bazalttufa keletkezett. A tufában a vulkáni bombák mellett gyakoriak az idősebb kőzetek zárványai is, amelyeket a felszínre törő magma ragadott magával a mélyből. A vulkáni kúpok egy része hasadékok mentén jött létre, mint például a Salgó - Kis-Salgó (Boszorkány-kő) vonulata. A kitörések megszűnte óta eltelt néhány millió év alatt a különböző keménységű kőzetek a külső erők, elsősorban a víz, a szél és a fagy tevékenysége következtében eltérő mértékben pusztultak. A válogató lepusztítás révén nagyobb mértékben letarolt laza üledékekből és tufákból kipreparálódtak a kemény bazaltok.


            A Medves meghatározó tájképi elemeit alkotják a fiatal bazaltvulkánok képződményei. A rendelkezésre álló adatok közül a Medves bazaltanyaga a legfiatalabb: kb. 2,3 millió éves. Az egyébként lávafolyásokkal takart piroklasztikumok felett majdnem épségben megtalálható az egykori krátert magába foglaló salakkúp (Medves-magosa, Szlovák Köztársaság).


            A Medves többszakaszú vulkáni működésének anyagait nyomon követhetjük a peremektől a csúcs felé haladva. Az un. Eresztvényi-bányában felszínre kerültek a vulkáni működést bevezető piroklasztitok (lapillis bazalttufa és kristálytufa, majd felső részében összesült portufa), még ugyanebben a bányában láthatók a fedő lávafolyások: alsó részén salakos, középső részén tömött lávából álló, felső részén ismét salakos összetételű részletei. Ezek a lávafolyások alkotják a Medves bazaltplatóját, amiből kiemelkedik a fent említett salakkúp maradvány. A kráter tölcsérszerű bemélyedését az erózió már lepusztította, feltöltötte, de jelenlétét egyértelműen igazolja - a morfológiai megjelenés mellett - a salakkúpot felépítő jellemző kőzetek előfordulása. Ilyenek az orsó formájú bazaltbombák, a csavart lávaképződmények, a vörös színű salakos megjelenésű kőzettömbök, kőzetdarabok.


            A másik legfiatalabb vulkáni kúp a somoskői Várhegy: kb. 4 millió éves. Ennyi idő elegendő volt a könnyebben erodálódó piroklasztikumok lepusztulásához, így felszínre került a kráter alsó részéhez csatlakozó, a lávaanyagot szállító kürtő a hajlott bazaltoszlopokkal.


            Hasonló a helyzet a Nagy-Salgónál is, ami már kb. 5,2 millió éves. Itt a kürtőt kitöltő lávaanyag kihűlési formája, az általában négyoldalú, vaskos, függőlegesen álló, zsákos megjelenésű bazaltoszlopok.


            Amennyiben összehasonlítjuk a terület bazaltvulkáni egységeit, érdekes megfigyelést tehetünk. Salgótarján környékén a vulkánok " elaprózódása", sokasodása figyelhető meg, mely az intenzív völgyfejlődés következménye. Jellemző a terület erős lepusztultsága, ami alól kivétel a Medves - laposa. Ennek két oka van. Egyrészt a környező bazaltkúpokhoz képest fiatalabb, másrészt a vastag lávafolyások megakadályozták az erőteljesebb lepusztulását. A kitörési központot alkotó Medves-Magosa majdnem épségben megmaradt salakkúp.


            Mivel az egymást követő lávaárak mindig az adott felszín mélyedéseit töltötték ki, egy a korábbi völgyekből magaslatok, az egykori gerincekből pedig mélyedések lettek. A többször lejátszódó folyamatot, morfológiai inverziónak nevezzük. A bazalttal fedett, erodálódott, üledékes kőzetekből álló rétegek további pusztulása a vulkáni takarónak köszönhetően lelassult ugyan, de nem szűnt meg. A kialakult új vízhálózat hátráló eróziót végző patakjai mára, a bazaltplató felszínébe mélyen benyúló völgyeikkel tagolták az eredetileg egységes térszint. A felszín intenzív pusztulása a bazalttal nem védett területeken a legszembetűnőbb, az eróziós tevékenység mintegy kipreparálta a fennsík és a bazaltkúpok formáit.


A bazalt felszínmozgásra (csúszásra, suvadásra) nem hajlamos, de aprózódásra igen. A meredek falú, kipreparált neckek környékén kőtengerek alakultak ki, amelyek lassú tömegmozgást végeznek. Ilyenek a Nagy Salgó és a somoskői Várhegy szlovák területén található kőtengerei (JUGOVICS L., 1940).


            A kőzetaprózódást felgyorsították a Medves peremén nyitott kőbányák sorozata. A kőzet megbomlása során elveszítette a vékony védő talajtakaróját, valamint a meredek bányafalak kedveznek az aprózódásnak. Télen jól megfigyelhető az állandó kőpergés az eresztvényi Közép-bánya tavának jegén. A kőbányászat az adott területre vonatkozóan megváltoztatta a morfológiát: meredek kőfalakat hagyott hátra és mesterséges kőhalmazokat hozott létre a meddőhányókkal.


            A hátravágódó eróziós völgyek főleg a fennsík K-i, meredekebb lejtőit szabdalják fel (pl. Gortva-völgy). Mivel ehhez hasonló eróziós folyamatok a fennsík NY-i peremén is megfigyelhetők, nem nehéz megjósolni, hogy idővel a ma egységes fennsík feldarabolódik.


            A természetes folyamatokat az emberi tevékenység felerősítette azzal, hogy a termő-, és a legelőterületeket az őshonos erdősségek kiirtásával alakította ki. A védtelenné váló lejtőket, a csapadékvíz lineáris erózióval tagolta, az eróziós barázdákból eróziós árkok fejlődtek, megindítva az egységes felszín feldarabolódását. Ez a folyamat a lejtős térszíneken a korábban kialakított szakszerűtlen tarvágások miatt is megfigyelhető (HORVÁTH G., 1997.).

 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.